2018. április 29., vasárnap

Mandulás ricotta torta eperrel

A dolog úgy kezdődött, hogy vettem egy doboz ricottát, hogy majd lesz belőle egy  gyümölcsös, tejszínes rolád, vagy kocka. Aztán szóba került, hogy rég sütöttem sajttortát. Úgyhogy elkezdtem ricottás sajttorta után kutakodni, majd több receptet elolvasva, a New York Cheesecake receptemmel ötvözve megszületett egy elképzelés. És vennem kellett még egy doboz ricottát...
A főkóstolóim egybehangzó véleménye alapján egy ideig nem kell krémsajtosat sütnöm. Mert ez a verzió egészen más textúrájú mint a hagyományos. Krémes, levegős, könnyű.


Hozzávalók, 23 cm-es csatos tortaformához
Az alaphoz
80g héjas mandula
80g tk. búzaliszt
50g vaj
1 tojás sárgája
50g cukornak megfelelő édesítő, xilitet használtam

A krémhez
500g ricotta, szobahőmérsékletű
250g mascarpone, szobahőmérsékletű
4 tojás, szobahőmérsékletű
100g cukornak megfelelő édesítő, negyedannyi cukorhelyettesítőt használtam
30g étkezési keményítő
1 teáskanál mandula aroma, vagy 1-2 evőkanál mandulalikőr

eper a díszítéshez 


A tortaforma aljába sütőpapírt vágtam, nem kell pereme legyen, elég, ha az alját befedi. A mandulát és a nyírfacukrot késes aprítóba tettem, finomra őröltem és keverőtálba borítottam. Elkevertem a liszttel. A vajat langyosra olvasztottam, belekevertem a tojás sárgáját. Beleöntöttem a mandulás lisztbe, majd össze forgattam. Nem szabad összegyúrni! A morzsás állagú alapot betettem a tortaformába és egyenletesen belenyomkodtam úgy, hogy 1,5-2cm-es pereme legyen. Hűtőszekrénybe tettem annyi időre, míg a sütő 160 fokra felmelegedett. Ezután 15 perc alatt elősütöttem. 


Amikor a tortaalap kihűlt  a ricottát, mascarponét keverőtálba tettem, a negyedannyival és az egyenként hozzáadott tojásokkal simára kevertem, végül hozzáadtam a keményítőt és a mandula aromát. Habverővel könnyen elkeverhető, ne habosítsuk robotgéppel. A krémet ráöntöttem a tésztára, elsimítottam. A sütő aljába vizes edényt állítottam és 160 fokon 50 perc alatt megsütöttem a tortát. A sütőből kivéve a közepe még kissé remeg. Mikor langyos lett, körbevágtam és levettem róla a tortakarikát. Akkor szeletelhető szépen, ha teljesen áthűlt, pihentessük hűtőben egy éjszakán át.


Tálaláskor friss eperrel díszítettem, de tehetünk rá más gyümölcsöt is. Adhatunk hozzá gyümölcsszószt. Mandula helyett ízesíthetjük citrommal, naranccsal. 


A morzsás tortaalap ötlete itt található.

2018. április 11., szerda

Rumos diós csiga

Akik régóta követik a blogomat, bizonyára észrevették, hogy nagy szerelmese vagyok a csigavonalaknak. Így semmi meglepő nincs a tegnapi uzsonnában, hacsak nem az isteni rumos diótöltelék, némi savanykás baracklekvárral megbolondítva.


Hozzávalók
Tésztához
350g liszt (100g sima, 250g tk. búza)
12g friss élesztő
150ml folyadék (100ml tejszín, 50ml víz)
1 tojás
60g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
65g olvasztott, visszahűtött vaj
fél kezeletlen citrom héja

Töltelékhez
180g dió
60g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
2 tojás fehérje*
rum (esetleg rumaroma), ízlés szerint, nálam 3 evőkanál rum
120-150g baracklekvár


A tészta hozzávalóit - a vaj kivételével -, dagasztóüstbe mértem és összegyúrtam. Végül hozzáadtam az olvasztott vajat és tovább dagasztottam. Amikor a tészta selymes, jól kidolgozott lett, kelesztőtálba tettem, lefedtem és bő 40 percig kelesztettem.
Míg pihent, a diót késes aprítóval összevágtam, ügyeljünk rá, hogy ne zúzzuk nagyon szét, inkább legyen kicsit darabos. Természetesen használhatunk hagyományos darálót is. Amikor a tészta megkelt, a tojásfehérjéket a negyedannyival tejföl sűrűségű habbá vertem, beleforgattam a diót és a rumot. 
A tésztát lisztezett nyújtótáblára tettem és 3mm vékonyra nyújtottam. Először a baracklekvárral, majd a diótöltelékkel kentem meg, és felcsavartam. Ujjnyi szeletekre vágtam. A töltelékes tészta lágy, ne ijedjünk meg tőle, óvatosan sodorjunk egyet a csigákon, hogy visszanyerjék kerek formájukat.   Papíros sütőlemezre raktam úgy, hogy elég terük legyen kelni, sülni. Picit lenyomtam őket, hogy a közepük ne emelkedjen fel.
Fél óráig kelesztettem, majd a közben 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütöttem. A kész csigákat rácsra tettem kihűlni.


* Más süteményekből kimaradt, lefagyasztott tojásfehérjét használtam.