2017. április 23., vasárnap

Csirkeburger

Van már egy klasszikus marhahúsos és egy harcsás burger receptem, így ma, a változatosság kedvéért csirkével készítettem. S hogy ne legyen olyan unalmas, a húst petrezselyemmel, snidlinggel és csipetnyi római köménnyel dobtam fel.


Hozzávalók, 6 burgerhez
Bucihoz
450g liszt (150g rétes, 300g tk. búzaliszt)
15g búzasikér
120ml tejszín
120ml langyos víz
60g olvasztott vaj
1 L-es tojás
18g friss élesztő
1 csapott teáskanál só
pár csepp folyékony édesítő, ha édeskésen szereted a bucit
szezám
nigella mag (elhagyható)

Fasírthoz
600g csirkemell filé
1 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál dijoni mustár
1 csokor petrezselyem
1 csokor snidling
1 kisebb vöröshagyma negyede, kb. 25g

frissen őrölt bors
fél mokkáskanál őrölt római kömény (elhagyható)

Tálaláshoz, friss zöldségek: paradicsom, lila hagyma, csiperke, uborka, jégsaláta és kecsap, mustár, majonéz ízlés szerint


A zsemle hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem és rugalmas, a kenyértésztánál kissé lágyabb tésztát gyúrtam. (A tojásból egy evőkanálnyit félretettem a lekenéshez!) Kelesztőtálba tettem és bő 40 percig kelesztettem.
Míg a tészta pihent, összeállítottam a húspogácsákat. A csirkemell filét ledaráltam. A vöröshagymát, snidlinget, petrezselymet nagyon finomra vágtam. Hozzáadtam a húshoz az olajjal, mustárral együtt, majd sóztam, borsoztam és kevéske őrölt római köményt is kevertem bele. 6 egyforma részre osztottam, vizes kézzel húskorongokat formáztam. Folpack fóliával leterített tálcára sorakoztattam őket, letakartam és sütésig hűtőbe tettem. 
 
 
Előkészítettem a zöldségeket.
A megkelt zsemletésztát hat egyenlő részre osztottam, kigömbölyítettem, majd papíros sütőlemezre tettem. 45 perc alatt duplájára kelesztettem, a félretett tojással lekentem, szezámmal, nigella maggal leszórtam és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöttem. A zsemléket rácsra tettem kihűlni.
A húst egy tapadásmentes, felforrósított serpenyőben aranybarnára sütöttem, papírtörlőre szedtem és tálalásig melegen tartottam. 

Asztalra kerültek a hozzávalók és mindenki kedvére készítette a saját csibeburgerét.

Gesztenyehabos rolád


Véletlen szülte a hétvégi süteményt, pakolásztam a mélyhűtőben és találtam egy csomag natúr gesztenyemasszát. Mascarponeval, tejszínhabbal, könnyed desszert vált belőle. Kóstolás után egyetértettünk abban, hogy a korábban tervezett csokoládés áthúzás nélkül is tökéletes.


Hozzávalók
A piskótához
5 tojás
100g liszt (70g tk. és 30g sima búza)
20g Dia Wellness cukorhelyettesítő 1:4 (80g nyírfacukornak megfelelő)
1 evőkanál étolaj

A krémhez
250g mascarpone
250g tejszín
250g gesztenyemassza, natúr
10g zselatin
80 ml hideg víz
10g Dia Wellness cukorhelyettesítő 1:4 (40g nyírfacukornak megfelelő)
rum vagy rumaroma, ízlés szerint

nyírfaporcukor a díszítéshez


A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát sütöttem. A piskóta készítés aranyszabályait lásd egy korábbi bejegyzésben: itt. A kisült lapot vékonyan meghintettem liszttel és átfordítottam. Pár percet pihentettem és felcsavartam. Nem szükséges külön vizes ruhát használni, csavarjuk melegen a saját papírjával együtt. 
Míg a piskóta hűlt a gesztenyemasszát összetörtem és cukorhelyettesítővel, rummal ízesítettem, összegyúrtam. 100g-ot félretettem a krémhez. A másik részből pedig - a piskóta hosszához mérve -, rudat sodortam.
Az alaposan lehűtött tejszínt kemény habbá vertem. A zselatint fémtálkába tettem és hideg vízzel beáztattam. A piskótalapról lesepertem a lisztet, lehúztam róla a papírt. Bőrös felével felfelé rátettem egy tiszta sütőpapírra, a szélét késsel kiegyenesítettem.
A mascarponét keverőtálba tettem, hozzáadtam a negyedannyit, gesztenyemasszát, rumot, majd a tejszín harmadával elkevertem. A zselatint vízgőz felett felolvasztottam. A krémhez óvatosan hozzákevertem a maradék habot majd belekevertem a zselatint. 
A krémet lapra tettem, egyenletesen elkentem, rátettem a gesztenyerudat és feltekertem.  Sütőpapírba csavartam, ügyelve arra, hogy a piskóta széle a rolád alá kerüljön. Hűtőszekrénybe tettem és szeletelés előtt két órát pihentettem. Vékonyan meghitettem porcukorral.


Tipp: készíthetjük kakaós piskótával is, ez esetben keverjünk a lisztekhez 12g keserű kakaóport.


2017. április 9., vasárnap

Mogyoró mousse torta

Pár hónapja, egy születésnapi buliban kóstoltam egy nutellás csokitortát. Azóta tervezgettem a diétabarát kivitelezését és most, a közelgő ünnep apropóján el is készítettem tejcsokoládés mogyoró habbal és falatnyi trüffel golyókkal.


Hozzávalók, 23 cm-es tortakarikához
A felverthez
7 tojás
150g liszt (50g sima, 100g tk. búza)
1 csapott teáskanál sütőpor
50g mogyoró
140g vaj
30g Dia Wellness cukorhelyettesítő 1:4 (120g nyírfacukornak megfelelő)
80g 70%-os étcsokoládé

A moussehoz
100g tejcsokoládé
350ml tejszín
2 tojás
20g Dia Wellness cukorhelyettesítő 1:4 (80g nyírfacukornak megfelelő)
120g mogyoró
10g zselatin
80ml hideg víz

A trüffelhez
100g 70%-os étcsokoládé
15ml tejszín
12 szem egész és kevéske durvára vágott mogyoró


A sütőt 180 fokra előmelegítettem, és a mogyorót megpörköltem. Papírtörlőre borítottam és ledörzsöltem a héját. 50g-ot durvára vágtam.
A felvertet érdemes a tortatöltés előtti napon elkészíteni. Ha erre nincs mód, akkor is tanácsos megvárni, míg teljesen áthűl.
A tortakarika alját sütőpapírba csomagoltam. Természetesen készíthetjük csatos formában is, de akkor vágjunk az aljába papírt. 
A csokoládét fém tálkába törtem és vízgőz felett megolvasztottam. Ügyeljünk rá, hogy a csoki ne legyen forró.  A magam részéről nem vagyok híve a csoki mikrós olvasztásának, mert könnyen megéghet.
A vajat a negyedannyi felével habosra kevertem, egyesével hozzáadtam a tojássárgákat. A fehérjét a  cukorhelyettesítő másik felével habbá vertem. Az aranyszabály itt is él, ne verjük a habot keményre, hisz akkor az összeállítás során összetörhet, és elveszítjük a légbuborékokat, amelyek a felvertünk vázát képezik. A vajas részt egyneműre kevertem a felolvasztott csokoládéval, beleforgattam a fehérjét, a  sütőporos lisztet, végül a mogyorót. Belesimítottam a karikába és 45 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőrizhető, hogy megsült-e a massza, de inkább legyen szaftos, mint száraz. Amikor kihűlt körbevágtam és kivettem a tortakarikából. 


A trüffelhez szánt étcsokoládét vízgőz felett megolvasztottam (és egy celofán zsáknyit félretettem), majd a tejszínnel egyneműre kevertem. Amikor kihűlt 12 egyenlő részre osztottam, mindegyik közepébe 1-1 egész mogyorót tettem, majd durvára vágott mogyoróba forgattam. 
A csokidíszek készítéshez egy flakont sütőpapírral beburkoltam, és a trüffelből félretett csokoládéból íveket készítettem, amiket hűtőbe tettem. 


A lehűtött tejszínt habbá vertem. A felvertet két lapba vágtam, az alsót a tortakarikába tettem. A tejcsokoládét fém tálkába törtem és vízgőz felett megolvasztottam. A mousseba kerülő mogyorót késes aprítóval krémesre őröltem. A zselatint fém tálkába tettem és hideg vízzel elkevertem.
A tojásokat egy nagyobb fém tálba engedtem, hozzáadtam a negyedannyit és vízgőzre állítva, folyamatosan keverve csípős melegre melegítettem. Robotgéppel kihűlésig habbá vertem. Közben a vízgőz felett felolvasztottam a zselatint is.
A tojáshabba tettem a mogyorópasztát, egy habkártyányi habot, alaposan elkevertem, majd folyamatosan keverve hozzáöntöttem a csokoládét. Végül beleforgattam a maradék tejszínhabot és a zselatint. A krémet az alsó lapra tettem úgy, hogy egy vékony réteghez elegendőt visszatartottam, rákerült a másik lap, majd a maradék krém. A krémet egy evőkanál hegyével "megfodroztam". A tortát tálalásig hűtőbe tettem.
A tortakarikából kivágtam, majd a trüffelekkel és csokifiligránokkal díszítettem. 


2017. április 8., szombat

Sajtos cukkinifasírt snidlinges mártogatóval

A hazaira még várni kell, de már egészen baráti áron kapható cukkini a piacon. Bár a szezonalitás elvét vallom, de elcsábultam és vettem pár zsenge darabot, amelyekből ezeket a szuper sajtos fasírtokat készítettem.


Hozzávalók
500g zsenge cukkini
120g sárgarépa
100g trappista sajt
150g nagy szemű zabpehely
2 tojás
2-3 gerezd fokhagyma

bors
olaj a sütéshez

A mártogatóhoz
200g tejföl
1 gerezd fokhagyma
kis csokor snidling



A répát meghámoztam, a cukkinik végeit levágtam, megmostam és nagy lyukú reszelőn lereszeltem. Sóztam és 15 percet pihentettem. 
Közben a tejfölt simára kevertem a zúzott fokhagymával, snidlinggel, csipet sóval. Hűtőbe állítottam.
A zabpelyhet, tojást, reszelt sajtot, zúzott fokhagymát, egy keverőtálba tettem. Hozzáadtam a jól kicsavart répás cukkinit, borssal ízesítettem. Pár percet pihentettem, míg a zabpehely megszívta magát. Ha túl lágynak, nedvesnek éreznénk, adjunk hozzá még zabpelyhet vagy teljes kiőrlésű zsemlemorzsát. Nedves kézzel fasírtokat formáztam és forró olajban kisütöttem őket.
Hasábburgonyával tálaltam, de bármilyen gabonaköret illik hozzá. 



2017. április 1., szombat

Medvehagyma krémleves, olivás sajtos pirítóssal

Medvehagyma szezonban évek óta terítékre kerül nálunk ez a krémleves. Kezdetben burgonyával sűrítettem, majd áttértem a zöldborsóra, mert a diéta szempontjából sokkal barátibb. 
IR-es körökben a pirítós a tiltott kategóriába tartozik, de én azt gondolom, két-három szelet házi, teljes kiőrlésű, magvas zsemle, olívaolajjal alaposan átitatva a bocsánatos bűn kategóriába sorolható. Akinek ez nem fér bele, az használhat levesbetétként reszelt mozzarellát, fetát.


Hozzávalók
450g zöldborsó, mirelit
1 csokor medvehagyma
1 fej vöröshagyma
150ml habtejszín
étolaj
frissen őrölt bors


A pirítóshoz
házi teljes kiőrlésű zsemle, vagy kenyérszeletek
fokhagyma
petrezselyem
olíva olaj
trappista

A vöröshagymát megtisztítottam, kockára vágtam és megfonnyasztottam. Hozzáadtam a  lemosott, lecsepegtetett zöldborsót, majd annyi vízzel felengedtem, ami éppen ellepte. Sóztam, borsoztam és puhára pároltam. Közben a medvehagymát átválogattam, szárától megszabadítottam, megmostam, papírtörlőn megszárítottam és összevágtam.
A megpuhult borsóhoz adtam a medvehagymát, majd botmixerrel alaposan összeturmixoltam. Hozzáadtam a tejszínt, majd felforraltam. Ha sűrű lenne, adhatunk hozzá még vizet.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A kenyérszeleteket sütőpapíros lemezre tettem. Mindkét felüket megpirítottam. A fokhagymát összezúztam, hozzáadtam a finomra vágott petrezselymet, majd olívaolajjal elkevertem. A megpirult kenyérszeleteket alaposan - hogy az olaj jól átitassa -, megkentem ezzel a keverékkel, mindegyikre reszelt trappistát tettem, majd aranybarnára sütöttem.
Tálaláskor a leves mellé adtam, kevéske finomra vágott medvehagymával együtt.