2016. március 26., szombat

Sajtkrémes spenótszelet

Rendhagyó süteménnyel készültem az ünnepre. Könnyű, krémes és sós! Készülhet forrázott friss spenótlevelekből, vagy akár mirelit parajpüréből is. A töltelékbe gomba került, de elhagyhatjuk, vagy lecserélhetjük más zöldségre is.


Hozzávalók
A spenótos piskótához
6 tojás
120g liszt (40g sima búza, 80g tk. búza)
2 teáskanál sütőpor
200g spenótpüré, lecsepegtetés utáni súly
50g tejföl
40ml olaj
fél teáskanál só

A töltelékhez
300g natúr krémsajt
100g feta
50g tejföl
200g csiperke
kevés zsiradék
kis csokor kapor
egy apró gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
5g porzselatin
50ml hideg víz

Zöldségek, kapor a díszítéshez


A spenótot sűrű szitában alaposan lecsepegtettem. A sütőt 180 fokra előmelegítettem és előkészítettem egy 32x38cm-es sütőpapíros tepsit.
A tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját akkora keverőtálba tettem amiben az egész tészta el fog férni, majd a tejföllel alaposan kihabosítottam. Belekevertem az olajat, spenótot. A fehérjét a sóval habbá vertem, egy spatulával beleforgattam a spenótos részbe, végül belekevertem a sütőporos lisztet. Lapot kentem és 20 perc alatt megsütöttem. A kész piskótát vékonyan meghintettem liszttel és átfordítva hagytam kihűlni. Lehúztam róla a sütőpapírt, leszéleztem és három 12 cm-es csíkba vágtam.
A gombát megtisztítottam, felszeleteltem, borsoztam és megpároltam. A zselatint fém tálkában a hideg vízzel beáztattam. A fetát összetörtem, a krémsajttal, tejföllel egyneműre kevertem. Ha túl darabos lenne, törjük át. Hozzáadtam a kaprot, fokhagymát, őrölt borsot. A zselatint vízgőz felett megolvasztottam és belekevertem a krémsajtos masszába. 
Egy habkártyányit félretettem a tetejére, majd két lapot a krémmel és a gombaszeletekkel összetöltöttem. Végül a félretett krémmel bevontam a sütemény tetejét. Hűtőszekrénybe tettem és pár órát pihentettem. Szeletelés után zöldségekkel díszítettem.


A recept amit átdolgoztam itt található.

2016. március 22., kedd

Fasírt bacon "szőttesben", kapros, tejfölös karalábéfőzelékkel

Mikor először láttam ezt a baconbe burkolt fasírtot, biztos voltam benne, hogy el fogom készíteni, mert szeretem az ilyen látszólag komplikált, de mégis pofon egyszerű megoldásokat. Formailag nem lett tökéletes, lehetett volna kerekdedebb, de így is látványos, vétek felszeletelni kategória. Főzeléket készítettem hozzá, de éke lehet ünnepi asztalnak, akár hidegen is, mert úgy is nagyon finom.
A töltelék nálam foghagymás, majorannás, de hagyományos paprikás ízesítéssel is érdemes kipróbálni. 


Hozzávalók
A fasírtroládhoz
12 szelet bacon
500g darált sertéshús
1 tojás
20-30g zabpehely
1-2 gerezd fokhagyma
1 csokor finomra vágott petrezselyem
majoránna
frissen őrölt bors
150g csiperke 
olaj
1 kápia vagy kaliforiniai paprika 
200g reszelt sajt, nálam trappista, tilsiti vegyesen

A főzelékhez
2 zsenge karalábé
1 kis csokor kapor
100g tejföl
50g tk. búzaliszt
pár csepp olaj
ecet, ha savanykásan szeretjük

Elkészítettem a fasírtot. A húst keverőtálba tettem, hozzáadtam a tojást, a fűszereket, zúzott fokhagymát, zabpelyhet. A zabpehellyel bánjunk csínján, inkább kevesebb legyen, mint több, ne legyen száraz tőle a hús. 
A gombát megtisztítottam, tojásszeletelővel felvágtam és kevés olajon megpároltam. A paprikát, hosszú, vékony csíkokra vágtam.
A sütőt 200 fokra előmelegíttem. Két soron alufóliát terítettem a konyhapultra. Hat szelet bacont függőlegesen szorosan egymás mellé tettem, majd alulról indulva, a vízszintes szeleteket átbújtattam a függőleges szeletek között, mintha szőnék. Legegyszerűbb úgy, ha a bal kezünkkel emelgetjük a hosszanti, a jobb kezünkkel pedig vezetjük a széltében lévő szeleteket.


Első olvasatra bonyolultnak tűnik, de menet közben jól bele lehet jönni. A szalonnalapon egyenletesen elosztottam a fasírtot, rászórtam a reszelt sajtot, egy csíkban a gombát és a paprikát.


Majd feltekertem mint a rétest, a végeit gömbölyűre igazítottam, és szorosan alufóliába csavartam. Legközelebb még szorosabbra csavarom, hogy szebb, kerekebb legyen a felvágva.


Tepsibe helyeztem, kevés vizet öntöttem alá és egy órán át sütöttem. Ekkor lefejtettem róla az alufóliát és pirosra sütöttem. 
Míg sült, elkészítettem a főzeléket. A karalábékat meghámoztam, kis hasábokra vágtam és kevés vízben, pár csepp olajjal, sóval, valamint a finomra vágott kaporral ressre pároltam. Annyi vízzel felengedtem ami ellepte, felforraltam és a tejfölös liszttel behabartam. Aki savanykásan szereti, ízesítheti pár csepp ecettel. Tálaláskor megszórtam egy csipet petrezselyemmel.


A bacon szőttes receptjéért Gabojszát, az "Anya ez isteni!.." blog háziasszonyát illeti köszönet. Az ő receptje itt olvasható.

2016. március 20., vasárnap

Tormás sonkatekercs, töltött tojással

Tormás sonkatekercset készítettem a férjem örömére. S hogy a lánykám se maradjon ki a munkából, no meg a közelgő Húsvét miatt is, kissé átalakítottuk a töltött tojásokat. A kézügyesség fejlesztő, díszítő móka után örömmel falatozta a saját készítésű nyuszikat. 


Hozzávalók
A sonkatekercshez
10 szelet gépsonka
50g vaj
50g liszt (tk. búza)
200ml tej
100g puha vaj
ecetes, vagy friss reszelt torma, ízlés szerint
kevéske mustár, elhagyható

frissen őrölt bors
a díszítéshez: retek, zöldhagyma, petrezselyem

A töltött tojáshoz
4 nagyobb tojás
40g natúr krémsajt, vagy puha vaj
mustár

frissen őrölt bors
a díszítéshez: szemes bors, répa, snidling


Először a sonkatekercs alapját, a besamelt készítettem el. Egy tapadásmentes edényben megolvasztottam a vajat (50g), belekevertem a lisztet, majd a tejet több részletben hozzáadva, habverővel folyamatosan keverve sűrűre főztem. 
Közben a tojásokat megfőztem és hideg vízben kihűtöttem.
A vaj másik felét (100g) kihabosítottam, majd a kis adagokban hozzá adott besamellel tovább kevertem. Ízesítettem a tormával, mustárral, sóval, borssal. Az elkészült krémet csillagcsöves habzsákba tettem és egy-egy vastag csík tölteléket húztam a sonkaszeletekre, majd feltekertem, és szorosan egymás mellé raktam egy tálra. A maradék krémmel és apró zöldségdarabokkal feldíszítettem a tekercseket.

A főtt tojásokat elfeleztem, a sárgájukat egy tálba tettem és villával összetörtem. Hozzáadtam a sajtkrémet, habverővel simára kevertem, mustárt adtam hozzá, sóztam, borsoztam. Csillagcsöves habzsákkal visszatöltöttem a tojásokba.
Borsszemekből orrot, szemet, snidlingből bajszot, répából pedig fület kaptak a nyuszi tojások.



2016. március 19., szombat

Ciabatta

Mielőtt sokadszor az a vád érne, hogy "jó-jó, de ez megint olyan macerás", védelmére kell keljek ennek a tradicionális olasz, "papucs" névre hallgató zsemlének. Igen, tényleg órákig készül, de valójában többször, keveset kell foglalkozni vele. Az eredmény pedig finom, ropogós, szellős és nem utolsó sorban szemet gyönyörködtető!


Hozzávalók, 10 zsemléhez
Az előtésztához
250g liszt (150g rétes liszt, 100g tk. búza)
200ml langyos víz
15g friss élesztő

A tésztához
250g liszt (150g tk. búza, 100g őrölt zabpehely)
20g búzasikér
200ml langyos víz
10g friss élesztő
1,5 teáskanál só


A tervezett sütés előtti este kelesztőtálba öntöttem a langyos vizet, belemorzsoltam az élesztőt, hozzáadtam a lisztet, alaposan összekevertem és a nokedli sűrűségű tésztát lefedve a konyhapulton hagytam.
Másnap a tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem, beletettem az előtésztát és 10 percig gyúrtam. Természetesen készíthető kézzel is. Ragacsos, lágy tésztát kaptam. Ettől nem szabad megijedni és plusz lisztet hozzáadni! A tésztát visszatettem a kelesztőtálba és egy órán át kelesztettem.
Ezután alaposan lisztezett nyújtótáblára tettem és óvatos mozdulatokkal 2-3cm vastagra ellapogattam. A felesleges lisztet lesepertem, majd kapott téglalapot szimplán behajtottam, azaz gondolatban harmadolva összehajtottam. A hajtogatásról ebben a receptben láthatók fázisfotók.
Az így kapott tésztacsíkot félbe hajtottam, hogy beférjen a  kelesztőtál alá, amivel lefedtem és 30 percet kelesztettem. 
Ismét aláliszteztem és óvatosan, alányúlva, mint a rétes széthúzogattam a kezemmel. Így megőrizhetők a tésztában lévő hatalmas buborékok. 


A hajtogatást, pihentetést megismételtem. Majd a megkelt tésztát újra szimplán behajtottam és pizzavágóval 10 részre vágtam. A zsemléket papíros sütőlemezre tettem és újabb 45 perc pihenő következett. 


Közben a sütőt 250 fokra előmelegítettem és egy kisebb tepsiben forró vizet állítottam az aljába. 
A megkelt tésztát sütőbe tettem, majd 15 perc múlva, mikor a zsemlék kérge kialakult kivettem a vizes edényt, a hőt pedig 200 fokra levettem. Amikor a zsemlék aranybarnák lettek kivettem a sütőből és rácsra tettem hűlni őket. Ha van légkeverés a sütőnkben, érdemes az utolsó pár percre bekapcsolni, mert így még ropogósabb lesz a ciabatta kérge.


A ciabatta nem csak szendvicsnek kiváló, de bruschettaként gyorsan összeállítható vendégváró vagy előétel lehet. Csak egy kis paradicsom, mozzarella, olíva, fokhagyma, egy csipet oregano és pár friss bazsalikomlevél szükséges hozzá. 


2016. március 1., kedd

Fahéjas és kakaós csiga

Egy családi uzsonnára készültek ma ezek a csigák, s hogy mindenkinek kedvében járjak nem csak kakaós, hanem fahéjas verzióban is. A maszatos gyermekpofikban gyönyörködve úgy éreztem, megérte a fáradtságot.


Hozzávalók
A tésztához
500g liszt (150g rétes, 100g őrölt zabpehely. 250 tk. búza)
20g búzasikér
280ml folyadék (150ml tejszín, 130ml víz)
1 tojás
1 tojás sárgája
22g élesztő
50g cukornak megfelelő édesítő
100g olvasztott, visszahűtött vaj

A töltelékhez
60g olvasztott, visszahűtött vaj
nyírfaporcukor
kakaópor
fahéj

100ml édesített tej vagy tejszín és víz fele-fele arányban


A tészta hozzávalóit a szokásos sorrendben (alul folyadék, felül a száraz anyagok, legfelül a rámorzsolt élesztő) a kenyérsütőgép üstjébe mértem. Rugalmas, selymes tésztát dagasztottam. Ha nem lenne elég lágy, 1-2 evőkanál vizet adni kell hozzá. Kelesztőtálba tettem és bő fél óra alatt a duplájára kelesztettem.
Míg a tészta dolgozott, a  töltelékhez használatos vajat megolvasztottam, hogy mire felhasználom kissé visszadermedjen. A megkelt tésztát lisztezett nyújtótáblára borítottam, elfeleztem, mert így kényelmesebb vele dolgozni.  Enyhén lisztezett nyújtótáblán 3mm vastagra nyújtottam.
A vaj felét egyenletesen elkentem a tésztán, majd szitán keresztül meghintettem darált nyírfacukorral és kakaóporral úgy, hogy  a tészta sehol ne látsszon ki, teljesen befedje a kakaó és a cukor. Feltekertem és ujjnyi vastagra vágtam. A csigákat papíros sütőlemezre tettem úgy, hogy elég terük legyen kelni és sülni. 
Ugyanezt megismételtem a másik tésztaféllel is, de kakaópor helyett fahéjjal szórtam meg.
A megformázott csigákat 40 percig pihentettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben  20 perc alatt megsütöttem. A kész csigákra 1-1 teáskanálnyi forró édes tejet tettem.


Tipp: míg az első adag kel, addig a második tepsit tegyük hűvös helyre.