2015. november 30., hétfő

Juhtúrós pogácsa

Vasárnap hajnalban, félálomban, azon gondolkodtam, hogy mit is kellene tenni a hűtőben lévő 8-10 dekányi juhtúróval. Aztán bevillant, hogy én bizony pogácsát fogok sütni. Így, 10 óra tájban, forró kávéval és friss pogácsával ébresztettem az uramat. Ez már csak így van, ha bagoly házasodik pacsirtával...


Hozzávalók
300g liszt (90g rétes, 210g teljes kiőrlésű búza)
100g juhtúró
100g tejföl
100g puha vaj
70ml langyos tej
1 tojás
15g friss élesztő
1 csapott teáskanál só, attól függően, hogy a túró milyen sós

40g reszelt trappista sajt a szóráshoz
1 tojás a kenéshez

A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem és egynemű tésztát gyúrtam.  A tészta lágy, de jól kidolgozott legyen, kézhez nem ragadhat, ha kell tegyünk hozzá még lisztet, vagy 1-2 evőkanál tejfölt. Lisztezett kelesztőtálba tettem és 40 percig lefedve kelesztettem.
Nyújtótáblára borítottam és 2cm vastagra nyújtottam. Alálisztezni nem szükséges, mert a tészta olyan zsíros, hogy liszt nélkül is könnyen nyújtható. 4cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrtam. A pogácsákat papíros sütőlemezre sorakoztattam és újabb 30 percig kelesztettem.
Közben a sütőt 180 fokra előmelegítettem. A megkelt pogácsákat felvert tojássárgával lekentem, mindegyik tetejére egy-egy csipet sajtot tettem. 25 perc alatt aranybarnára sütöttem.


2015. november 29., vasárnap

Sajtban sült tengeri halfilé

Pár éve egy karácsonyi vendégségben ettem először ezt az egyszerű, de nagyon finom halételt. Azóta rendszeres szereplő az asztalunkon, így bátran ajánlom azoknak, akik valami gyorsan elkészíthető ünnepi fogásra vágynak.


Hozzávalók, 4 főre
6 szelet tengeri halfilé, nálam alaszkai tőkehal

frissen őrölt bors
citromlé
200g tejszínes tömlős sajt
200g trappista sajt
1 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyem
olaj


A halfiléket megmostam, papírtörlővel leszárítottam, majd besóztam, borsoztam és meglocsoltam citromlével. Míg pihentek, a sütőt 180 fokra előmelegítettem. A trappistát lereszeltem, a petrezselymet finomra vágtam. A tömlős sajtot egy keverőtálba tettem, hozzáadtam a trappistát, petrezselymet, az összezúzott fokhagymát, borsot és alaposan összekevertem. 
Egy serpenyőben olajat forrósítottam és 2-2 percig sütöttem a halszeletek mindkét oldalát. Papírtörlőre szedtem, majd egy tűzálló kerámia tálba tettem őket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Egyenletesen rásimítottam a sajtos masszát, az előmelegített sütőbe tettem, majd addig sütöttem, míg a sajt aranybarna nem lett. Zöldséges, barna basmati rizst készítettem hozzá.

2015. november 22., vasárnap

Adventi koszorú mézeskalácsból

Ezzel  a mézeskalács adventi koszorúval szeretnék mindenkinek szép ünnepre készülődést kívánni. Mivel a nyers tésztáról készült fázisfotókat véletlenül megsemmisítenem, ezért aki kedvet kap, engedje szabadon  a kreativitását, én pedig megpróbálom szavakkal reprodukálni a készítés folyamatát.


Hozzávalók, kizárólag dekorációs célra
Hozzávalók
250g liszt
120 g méz
50 g porcukor
30 g margarin
1 tojás
fél teáskanál szódabikarbóna
2 csapott teáskanál mézeskalács fűszer
1-2 evőkanál víz, ha szükséges

Glazúr
2 tojás fehérje
2 evőkanál étkezési keményítő
400g porcukor, függ a tojások nagyságától
pár csepp ecet


A tésztasütést megelőző napon kimértem a szárazanyagokat, elkevertem őket. A margarint a mézzel egy nagyobb tálban felolvasztottam. Hozzáadtam a tojást, a fűszeres lisztet és összegyúrtam. Mivel picit keménynek találtam, lassan adagolva hozzátettem egy kis vizet. A tésztát fóliába csavartam és egy éjszakán át hűtőben pihentettem.
Kartonpapírból elkészítettem a sablonokat: házikókat, templomot, fenyőket.
Másnap a kivettem a tésztát alaposan átgyúrtam, felét 3-4 mm vastagra nyújtottam. Egy megfelelő méretű tál segítségével körbevágtam az alapot, majd deklivel áttettem egy papíros sütőlemezre. Pogácsaszaggatóval kiszúrtam a teamécsesek helyét. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem. 
A sablonokkal kivágtam a házikókat, templomot, fenyőket és megsütöttem őket. Csináltam pár derékszögű háromszög alakú tésztát is, hogy az épületekhez legyen támasztékom.
Elkészítettem a glazúrt, először csak a fele mennyiséget. A porcukrot, hogy minél finomabb legyen, kávédarálón ledaráltam. Folyamatosan adagolva felvertem vele a tojásfehérjéket, belekevertem az ecetet és a keményítőt. Nem biztos, hogy szükséges az összes porcukor, ez függ attól, hogy mekkorák a fehérjék. Míg a glazúrral dolgozunk egy benedvesített papírtörlővel, vagy folpack fóliával érdemes a maradékot letakarni, hogy ne száradjon ki a felülete. Celofánból zsákokat hajtottam a díszítéshez.
A jobb szemléltetés  érdekében papírból készítettem egy zsákot. Ezt, a befőző celofánnál keményebb, virágárusoknál kapható celofánból készítem a rajzoláshoz.
Egy derékszögű háromszöget vágtam, a leghosszabb oldalát a bal kezembe véve felcsavartam és tűzőgéppel megtűztem. Amikor a glazúrt beletetettem, szorosan behajtottam a száját. A zsák végén apró lyukat vágtam.


Először a talapzatot készítettem el. Sűrűbb glazúrral megrajzoltam a kontúrokat. A takaró mázhoz külön edénykében pici vízzel felhígítottam a glazúrt, majd amikor a körvonal megszilárdult kitöltöttem a talapzatot. Ez a máz óvatosan felvihető kisebb kanállal is.
Míg az alj száradt, feldíszítettem a többi elemet, majd a megszáradt talapzatra helyeztem őket, és a pici ékek segítségével kitámasztottam, felragasztottam őket. 


 A mézes receptért MohaKonyhát illeti köszönet!

2015. november 21., szombat

Krémsajtos, sütőtökös muffin

Múlt héten sajttortát készítettem. (Lásd itt.) Mikor az utolsó morzsákat csipegettük, a férjem megjegyezte: ejj, de rég volt sajttorta! Úgy döntöttem megtréfálom kicsit, hisz ebben a  sütőtökös muffinban, ha burkolt formában is, de van egy kis "cheesecake".


Hozzávalók/12 darabhoz
200g liszt (60g durum, 60g őrölt zabpehely, 80g tk. búza)
2 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
2 mokkáskanál fahéj
1 mokkáskanál  őrölt szerecsendió
fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg
300 g sütőtök, sütve
2 tojás
75ml olaj
80g nyírfacukor

300g tejszínes krémsajt, szobahőmérsékletű
1 tojás, szobahőmérsékletű
50g nyírfacukor
pár csepp vanília aroma


A muffinformába beletettem a kapszlikat, a sütőt 180 fokra előmelegítettem. A krémsajtot simára kevertem a tojással, nyírfacukorral és vaníliával.
A sütőtököt keverőtálba tettem, botmixerrel pépesítettem, majd hozzáadtam a tojásokat, olajat és a nyírfacukrot. Ezekkel is alaposan elkevertem. Kimértem a száraz anyagokat, összevegyítettem, majd beleforgattam a sütőtökös keverékbe. A masszát beleraktam a formába. A krémsajtot nyomózsákba tettem, majd mindegyik muffin közepébe nyomtam egy-egy adagot úgy, hogy szép kerek formájú legyen a töltelék.


Azonnal sütőbe tettem és 25 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, hogy a tészta megsült-e. Rácsra tettem kihűlni.


Habzsák helyett  használhatunk erősebb nejlonzacskót. A fűszereket kiválthatjuk mézeskalács süteményporral is.


2015. november 14., szombat

Tonhalfasírt

Pár napja a kezembe került Kulka János, Önételrajz című könyve. Rögtön megakadt a szemem egy kérdésen, amelyet magam is sokszor feltettem már, különösen azóta, mióta gyermekem van. "Néha elgondolkozom, vajon mi az az örökség, amitől bizonyos ízeket szeretünk, másokat pedig nem. Vajon ez honnan ered?" Hajlok rá, hogy egyetértsek a művész úrral, hogy a válasz talán az, milyen ízeket, milyen ételeket szerettek a szüleink. És nemcsak szerettek, hanem ismertettek meg velünk. 
Nos, nálunk ma tonhal került az asztalra - ennek a könyvnek hála -, teljesen eltérő formában, mint korábban. És örömmel mondhatom, mindenki szereti nálunk a halat!


Hozzávalók/ 14 fasírthoz
400g tonhalfilé, konzerv, olajos
50g szikkadt kenyér
zabpehely
2 tojás
2 teáskanál dijoni mustár
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb lilahagyma
1 csokor petrezselyem
frissen őrölt bors
zsiradék a sütéshez

A tonhalat szűrőbe tettem és alaposan lecsepegtettem, majd egy keverőtálban villával összetörtem. A kenyeret vízbe áztattam. Közben a petrezselymet, lilahagymát finomra vágtam. 
Amikor a kenyér megszívta magát, alaposan kicsavartam, hozzáadtam a tonhalhoz, majd beletettem a tojásokat, mustárt, petrezselymet, lilahagymát és belezúztam a fokhagymát, borsot. Sózni csak akkor szükséges, ha a hal nem elég sós. Ha kell, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet, hogy a nedvességet felvegye.


A masszából fasírtokat formáztam és forró olajban kisütöttem őket. Papírtörlőre szedtem, hogy a zsiradékot leitassam rólunk.
Basmati rizst, friss salátát és házi készítésű remulád mártást tálaltam hozzá. Nekem hidegen sokkal jobban ízlett, így bátran merem ajánlani szendvicsbe is.


Az eredeti Tonhalfasírt recept, Kulka János: Önételrajz (Kossuth Kiadó, 2012) című könyvében található. A remulád receptjét itt találod.

2015. november 8., vasárnap

Csirkemell felvágott

Amikor legutóbb a hűtőpult előtt ácsorogtam a boltban és azt nézegettem, hogy a szójás, ízfokozós  csirkemellsonka valami sárgás lében úszik, az ára pedig borsosabb, mint ő maga, akkor úgy döntöttem, hogy veszek inkább a hentesnél egy óriás csirkemellfilét, hozzá pár szelet bacont, bepácolom, begöngyölöm és megsütöm magam. Megérte a körülbelül 20 perc tevőleges ráfordítást! Friss kenyérrel, salátával mennyei vacsora volt.


Hozzávalók
egy nagyobb csirkemellfilé, kb. 600g
12 szelet bacon
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál pirospaprika
fél mokkáskanál majoránna
fél mokkáskanál oregano
csipet bazsalikom
frissen őrölt bors
1 mokkáskanál só
olíva olaj


A fűszereket, fokhagymát egy kis tálkába tettem és pár csepp olívaolajjal elkevertem, hogy kenhető állagú legyen. 
A csirkemellfilét megmostam, lecsepegtettem, majd két részre vágtam. A szalonnaszeleteket egy tálcára fektettem úgy, hogy fedjék egymást.  A két filédarabot rátettem, majd bekentem a fűszerkeverékkel. Úgy igazítottam el a szalonnán, hogy a csepp alakú húsok hegyesebbik vége fedje egymást, mert az volt a célom, hogy egy szép, rúd formájú felvágottat kapjak. A bacont ráhajtogattam, majd dupla alufóliába szorosan betekertem. A fólia végeit megcsavartam, hogy olyan legyen, mint egy cukorka. Tálcára tettem és 3 óráig hűtőben pihentettem. Ha hosszabb ideig érik, az csak jót tesz neki.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem. Egy serpenyőt felforrósítottam és a húst - a fóliában hagyva -, 12 perig sütöttem úgy, hogy közben többször fordítottam rajta. Ezzel a hús külső felületén lévő rostokat összehúztam, így megőrizhető a benne lévő nedvesség, finom szaftos marad.
Az elősütött felvágottat tepsibe tettem, lebontottam róla, de alatta hagytam a fóliát és minden oldalát pirosra sütöttem. Amikor teljesen áthűlt csak akkor szeleteltem, mert így lehet igazán szépen elvágni.


2015. november 3., kedd

Kuglóf, házi nutellával

Azt hiszem, nem kell különösebb bevezető ennek a kuglófnak, hisz a csokoládé és mogyoró önmagukban meggyőző alapanyagok! Hát még együtt! 


Hozzávalók/22cm-es kuglófformához
A mogyorókrémhez
200g törökmogyoró
50g nyírfa porcukor
50g puha vaj
50g cukormentes tejcsokoládé
50g 75%-os étcsokoládé

A tésztához
500g liszt (150g rétes, 150g zabpehely, 200g tk. búza)
30g búzasikér
25g friss élesztő
200ml tejszín
150ml víz
60g olvasztott vaj
80g cukornak megfelelő édesítő, nálam 8 pötty édesítő, pár csepp vízben feloldva
1 kezeletlen citrom héja
 diónyi vaj és kicsi liszt a forma előkészítéséhez

A díszítéshez
30g törökmogyoró
70g 75% étcsokoládé
1 teáskanál étolaj


A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem, és lágy, jól formázható tésztát gyúrtam. Kelesztőtálba tettem, lefedtem és 40 percig pihentettem.
A mogyorót száraz serpenyőben, folyamatosan mozgatva megpirítottam. Papírtörlős tálcára tettem és ledörzsöltem a héját, majd kávédarálóval finomra őröltem. Közben a csokoládét egy fém tálkába tördeltem és vízgőz felett megolvasztottam. A finomra őrölt mogyorót összekevertem a puha vajjal, porcukorral, majd folyamatosan keverve hozzáadtam a csokoládét. Botmixerrel átkevertem, míg finomabb nem lett, majd hűtőbe tettem.
A kuglófformát vékonyan kivajaztam, liszteztem. A megkelt tésztát lisztezett nyújtótáblára borítottam, 3 részre osztottam. 3mm vékonyra, téglalap alakúra nyújtottam, egyenletesen elkentem rajta a mogyorókrém harmadát, majd felcsavartam. A kuglófformába helyeztem mint egy gyűrűt. A tésztavégeket kissé összecsippentettem. Ugyanígy elkészítettem a másik két tésztadarabot és a formába tettem. Bő fél óráig kelesztettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütöttem. Időközben a tetejét leterítettem alufóliával, hogy a teteje ne égjen meg.
A kisült kuglófot pár percig a formában hagytam, majd rácsra borítottam. Mikor kihűlt a díszítéshez szánt csokoládét megolvasztottam, az olajjal simára kevertem, a süteményre öntöttem, majd megszórtam durvára vágott mogyoróval.


Tipp: A házilag készített, cukormentes nutella, egy szép üvegbe téve remek ajándék lehet. Ez esetben a vaj helyett használjunk semleges ízű növényi olajat.