2014. október 25., szombat

Sajtos karfiolfasírt, savanyú uborkás mártogatóval

Számomra ez a zöldségfasírtok nyara volt és azt hiszem az őszről is elmondhatjuk majd ezt, hisz itt a következő remek alapanyag: a karfiol.


Hozzávalók
A fasírthoz:
1 közepes karfiol/ pucolva kb. 700 g
1 fej közepes fej vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
120 g reszelt trappista
1 tojás
só, frissen őrölt bors
majoránna
6-8 evőkanál zabpehely
2 evőkanál durum liszt
tk. morzsa
zsiradék a sütéshez

A mártogatóhoz
150 g joghurt
3-4 nagyobb savanyú uborka
1 teáskanál reszelt hagyma
fél gerezd fokhagyma


A megmosott, rózsáira szedett karfiolt szűrőbetétes párolóba tettem és félpuhára pároltam.
Míg készült, megcsináltam a mártogatót. A joghurtot elkevertem a reszelt hagymával, amit a fasírt hagymájából vettem el. Beletehetjük apróra vágva is, de én ezt a reszelt verziót jobban szeretem. Hozzáadtam a fokhagymát, majd apró lyukú reszelőn belereszeltem az uborkákat. Sóztam, elkevertem és tálalásig hűtőbe tettem.
A hagymát apróra vágtam, és pici zsiradékon megsütöttem. Amikor a karfiol kihűlt lecsepegtettem, krumplinyomóval összetörtem. Mivel szándékosan nem pároltan puhára, nem lett pépes, hanem kissé darabos. Hozzáadtam a hagymát, a zúzott fokhagymát, reszelt sajtot, sót, borsot, majoránnát, tojást, majd a zabpelyhet és a lisztet. Ha lágy lenne, tehetünk hozzá még zabpelyhet. Picit pihentettem, hogy a zabpehely felvegye a nedvességet, majd fasírtokat formáztam, megforgattam zsemlemorzsában és forró olajban megsütöttem. Mivel ebédre ettük, ezért köretként bulgurt készítettem.